2012. december 22., szombat

Estella medálok

Jó pár hete már, hogy elkészültek ezek az ékszerek, de csak most tudok picit hosszabban gép elé kerülni, hogy megmutassam őket, mert az elmúlt időszakban elég sok elintéznivalóm lett (ha minden jól megy, akkor hamarosan költözni fogok egy másik városba és minden ezzel járó "finomságot" el kellett és kell még intéznem), úgyhogy elnézést, hogy ismét így el vagyok tűnve. Remélem, hogy majd az új évben ha már minden a helyére került, akkor jobban el tudok mélyedni a gyöngyökben, a blogos világban és a gyönyörű ékszerek nézegetésében. :)
Szóval pár hete végre én is játszottam kicsit a csodás superduo gyöngyökkel (nagyon megszerettem őket), és ezek a medálkák születtek, valamint az egyikhez készítettem fülbevalót is.





Egy picit megragadnám az alkalmat és itt is szeretnék köszönetet mondani jó pár gyöngyös (és persze nem csak gyöngyös :)) Barátomnak, mert az elmúlt hetekben annyira sok segítséget kaptam, és szeretet, örömöt, kedvességet, hogy picit kezd újra visszatérni a hitem az emberi jóságban. :) 
Nagyon boldog, áldott, szeretetben gazdag, békés Karácsonyt kívánok mindenkinek és egy szebb és boldogabb Új Évet!

2012. november 25., vasárnap

DeGyöngyös Mikubuláj 2012

Idén sem maradhatott el a Mikunk, a neveket már pár hónapja kihúztuk egy közös fűzés alkalmával, és utána mindenki lázasan készült. Amikor megláttam az "áldozatom" nevét a kihúzott cetlin, beugrott, hogy még valamikor az év elején láttam egy fotót, amiről azt gondoltam, hogyha Arit húznám, akkor ez jó ajándék lehetne, és micsoda csoda, Arit húztam! :) Így a forma-inspiráció megvolt, Ari színvilágát jól ismertem, szóval viszonylag könnyű dolgom volt, el is készültem hamar. Íme:




Ari nagyon cicás, így adott volt az ötlet. A fűzött cicát Vinjuleve fotója inspirálta, de mint kiderítettem azóta, ez eredetileg Happyland ötlete, köszönöm! Szerettem volna egy bőrös-sujtás karkötőt is készíteni a füli mellé, szintén cicával, ami kis agyalás után sikerült is végül és szerencsére nagyon tetszett Arinak az egész szettecske! :) Viseld egészséggel Ari! 

Enikőnek ismét nagyon köszönöm a fantasztikus ásványokat, ez a türkiz-pirit valami varázslatos szépség! :)

No, és akkor az átadásnál jött a meglepetés, engem Ági húzott, aki pár hete már Londonban éli az életét, így skype-on volt velünk, de az ajándékot még korábban eljuttatta Mayához, aki átadta nekem. :) Csodaszép hímzett nyakláncot kaptam, olyan igazi Ágis és Orsis színek, formák, imádom!!!! Köszönöm nagyon Ági, puszi!!! :) Kaptam még alkatrészeket is, amikből a gombokat szintén Ági készítette, már alig várom, hogy fűzzek valamit belőlük! :)



Mutatom az összképet is az ékszerekről, idén is mindenki ruhájához passzolt a kapott ajándék, szóval örültünk nagyon. :) 


Na és a lényeg, hogy péntektől máig fűztünk (még most is itt vagyunk Böszörményben :)), csacsogtunk, nevettünk, vagyis elszakadtunk a valós világtól és kikapcsoltunk egy kicsit. Volt sok fincsiség is, Timi csodatortájáról is mutatok egy képet (az idei ország tortája), melyért mindannyian rajongunk. :)


Nagyon köszönöm lányok, egy élmény volt ismét, szeretlek benneteket! :)

2012. november 8., csütörtök

Ezt is ki kellett próbálnom

Nagyon vágytam már egy ilyen pénztárcára, és a barátnőmnek is készítettem egyet ajándékba.




Alapanyagok: Egyedigyöngy. Köszönöm!
Szívecske minta: Kreativ-Keller Michaela Stefan. Thank you!
Kitűző: Vadjutka. Köszönöm!

2012. október 30., kedd

Ez már szerelem


Inspirálták: Dori Csengeri és Zoojabeads Csilla csodás sujtás ékszerei. Köszönöm!
Az alapanyagot pedig nagyon köszönöm Krisztának! :))

2012. október 22., hétfő

Anita ajándéka

Nemrég a másik nyertesem, Anita is megkapta végre a nyereményét, ugyanis sikerült találnom olyan fémkorongot, amilyen az előző ilyen típusú hímzettjeimben van, így el tudtam készíteni ismét ezt a formát az Anita színvilágában, mivel erre a nyakláncra vágyott. :)
Viseld egészséggel Anita!



A két szépséges óceánjáspis kaboson Enikőtől van, nagyon szépen köszönöm! :)

2012. október 12., péntek

Én is kipróbáltam

Nem hibátlan, de kezdésnek megteszi. :)

Inspirálták: Dori Csengeri és Zoojabeads Csilla csodás sujtás ékszerei. Köszönöm!
Az alapanyagot pedig nagyon köszönöm Krisztának! :))

2012. október 8., hétfő

Csinikék

Sokan tudjátok, hogy van egy kis drága kedvencünk, Sütike, aki lassan már 3 éve él velünk, és akiről néha hírt adok itt is. Egy ideje már gondolkodtunk rajta, hogy kellene neki egy játszópajtás, mert ugye ő is társas lény, és nemrég meg is valósítottuk a gondolatot végre. :)
Íme, ő Palacsinta, akit már most imádunk, és aki Sütivel együtt vidámabbá teszi a napjainkat. Egyenlőre még csak a ketrecben tudom fotózni, fél még picit, de azért kezd már megszokni minket, és Sütivel is barátkozgatnak.



2012. október 2., kedd

Peyote - a kedvenc

Még mindig nem bonyolult dolgok, de én nagyon szeretem őket, a színeiket meg pláne. :)
Tehát, mivel én még sohasem fűztem ilyen lapos peyote karkötőt, ennek is eljött az ideje. Poucet népszerű mintáját választottam hozzá, köszönöm!



Ennek a nyakláncnak pedig az a története, hogy a szitakötő medál eredetileg fülbevaló volt, amit megláttunk ketten egy kedves gyöngyös barátnőmmel Zsuzsival, és gyorsan meg is beszéltük, hogy milyen jól néz ki, de fülbevalónak számunkra túl nagy, inkább medálnak való lenne. Összenéztünk, és megvettük közösen, majd megfeleztük. :) Aztán mivel már régóta szeretnék egy ilyen csupa Kashaya bogyós színes nyakláncot, meg is volt az ötlet, hogy mi lesz belőle.



Ezeket bőrös karkötőket pedig Éci inspirálta, rögtön beleszerettem, ahogy megláttam nála. Köszönöm! :)

2012. szeptember 22., szombat

Bogyókák

Ha nincs ihletem, de mégis fűznék, akkor általában bogyeszt szoktam, így volt ez az elmúlt időszakban is, amikor próbálkoztam valamit "kipréselni" magamból. Van köztük mindenféle: Ildi Virágesője (amit imádok, köszi Ildi!), Kashaya bogyó, Náyades Cyrene-je, saját fejlesztésű virágbimbók és buborékos bogyó is.




2012. szeptember 10., hétfő

Életjel

Sziasztok!
Már az előző bejegyzés kommentjeinél is írogattam, de írok itt is külön, mert olyan sok kedves és aggódó üzenetet kaptam/kapok, hogy szeretnék egy kis életjelet adni.
Szóval: köszönöm Nektek, hogy vagytok, hogy jöttök, hogy írtok, hogy vigasztaltok, hogy támogattok, hogy erőt adtok, hogy visszavártok, hogy szerettek...köszönöm!!!
Az elmúlt hónapokban hegedtek a sebek, jobban vagyok kicsit és ezt Nektek is köszönhetem. Sokat gondolkodtam, olvasgattam a soraitokat itt és a mail fimókomban is, és teljesen igazat adok Nektek abban, hogy nem arra a pár emberre kell figyelni, akik bántanak, hanem arra a sokra, akik szeretnek. Nagyon jót tettetek a lelkemnek és nem bántam meg, hogy kiírtam magamból azt, ami a szívemet nyomta (mégha konkrét példák nélkül is), hisz nagyon szomorú voltam, az önérzetemben bántottak meg, de nem én voltam az első aki ezt megtette és szerintem nem is én leszek az utolsó.


Az alkotás sem megy még úgy, mint régen (de azért mostanság már több kedvem van, mint az elmúlt időszakban), mert a privát gondjaim még mindig megvannak, és épp emiatt bármennyire is szerettem volna, de sajnos a versenytől is visszaléptem, vagyis átadtam a helyem valakinek, aki részt tudott venni rajta. Akármennyire szerettem volna megcsinálni, teljesíteni, nem a megfelelő életszakaszban kaptam ezt a nagyszerű és rendkívül megtisztelő felkérést, és sajnos nem tudtam kellőképpen koncentrálni rá. Talán majd egyszer máskor, ha rendben lesz a lelkem és a körülöttem lévő dolgok is. A magyar lányoknak mindenesetre gratulálok, fantasztikus alkotások kerültek ki a kezeik alól!

Amit megmutatok most, az az előző bejegyzésben megemlített cserebere ékszer. Hónapokkal ezelőtt ismét cserét beszéltünk meg Andreával. Ő egy bőrös karit szeretett volna tőlem én pedig egy medálkával szetté egészítettem (alsó kép). Amit én kértem, és kaptam is, azt pedig itt láthatjátok szintén (ugye milyen gyönyörű?). Köszönöm szépen Andrea, imádom őket!

Igyekszem ismét alkotgatni (rehabilitálódni), és jelentkezni újra.
Ja, és nagyon köszönöm a Beads Perlesnek, hogy gondoltak rám és más fantasztikus magyar gyöngyöslányra, kedves meglepetés volt!


Karkötő inspiráció: Patrizia Tager. Thank you!

2012. május 29., kedd

Búcsú...

Kedves Mindenki!

Eljött a búcsú ideje, elköszönök egy időre... Igazság szerint fontolgatom ezt a lépést már egy ideje, mint látjátok is, nem voltam túl aktív az elmúlt időszakban, de most megkaptam a végső lökést (rúgást)...
Ennek a döntésnek több oka is van, az egyik az, hogy a privát életemre kell koncentrálnom most 100%-osan, mert olyan megoldandó feladataim adódtak, amik teljes erőbedobást igényelnek, és nem tudok mellette kreatív maradni, mert ha az embernek gondjai vannak, akkor nem jönnek úgy az ötletek mint előtte, vagy legalábbis ez nálam így van, nem tudom Ti hogy vagytok vele.
A másik dolog meg az, hogy kicsit elfáradtam...belefáradtam. Úgy érzem, hogy én mindig próbáltam becsületes lenni, megtisztelni mindenkit, kedves lenni, megtartani amit megígértem, válaszolni/segíteni mindenkinek, aki írt nekem ingyenes mintákkal, technikákkal, bloggal, gyöngyökkel kapcsolatban (volt nem egyszer, hogy egy köszönöm-öt nem kaptam vissza, pedig nagyon sok-sok levelet kapok nap mint nap és eddig még mindig válaszoltam időt és energiát nem kímélve, pedig nekem is van más dolgom is, nem csak a gép előtt ülök), a fizetős mintákat megvédeni, mindenki nevét tisztességesen kiírni aki egy picit is inspirált akár csak egy formával vagy színnel, pedig ezt nagyon sokan mások nem teszik meg, mert nem érzik fontosnak... Nem mondom, hogy én tökéletes vagyok, én is hibáztam már, (mondjuk szándékosan, akarattal soha senkit nem akartam megbántani) de aki engem egy picit is megismert közelebbről, az pontosan tudja, hogy milyen ember vagyok. Viszont úgy érzem, hogy mindezen igyekezeteim ellenére amiket fentebb írtam, kaptam jó párszor olyan bántásokat, amiket nem hiszem, hogy megérdemeltem, és így ez az egész számomra már nem az alkotás öröméről szól (és most értettem meg teljesen az egyik kedves alkotótársamat, aki szintén erre a döntésre jutott nemrég). Na mindegy, a lényeg, hogy túlcsordult a pohár, és én nem tudok már harcolni azokkal a negatív emberekkel, akik ebben a gyöngyös-blogos világban is szép számmal megtalálhatóak (akinek nem inge...), nem tudok már harcolni az igazságtalanságok ellen, és már nem is akarok. Elfáradtam, már nincs hozzá erőm, most másra kell koncentrálnom, a valós életemre.
Még 2 elmaradásom van: az egyik nyertesem ajándéka, akivel kapcsolatban vagyok azóta is, és meg fogja kapni azt amit megígértem, a másik pedig a verseny, amit át kell még gondolnom, hogy akarom-e folytatni...
Ja, és egy csereberém is van még, de azzal már elkészültem és meg fogja kapni az illető természetesen.
Mindenesetre köszönök mindent, a sok kedvességet, szeretetet azoknak, akiktől ezt kaptam, pont a napokban örömködtem, hogy már 700-nál többen olvastok rendszeresen, köszönöm!!!
Remélem hogy hamarosan egyenesbe kerülök, feltöltődök és ha a lelkem darabkáit is összeragasztgattam, akkor talán újult erővel fogom tudni majd folytatni.
Addig is Ti alkossatok sok-sok szépséget! Ha lesz energiám, meg fogom nézegetni őket.
Puszillak Benneteket!

2012. május 10., csütörtök

Bogyós-baglyos

Sajnos nem vagyok valami aktív mostanában, nehéz időszakon vagyok túl, és az elkövetkező sem lesz könnyebb. Viszont ezt a nyakláncot olyan régen elkezdtem már, hogy úgy gondoltam ideje befejezni. Mivel még maradt anyagom, így szettesítettem is. 
Imádom a kis baglyot rajta, és a nagy bogyót is (saját fejlesztés :)).

Egy kis plusz infó: bár már sokan tudjátok (főleg akik facebookon aktívak), hogy úgy 1 hónappal ezelőtt az a megtiszteltetés ért, hogy Steven Weiss a Beadsmith-től engem is meghívott egy nagyszabású versenyre, ahol a világ minden tájáról lesznek résztvevők, összesen 80-an (eredetileg 64-en voltunk, de utána még 16-an csatlakoztak).
Magyarországot képviseli: Dobos Éva, Hatvani Anna, Ingesné Barkóczi Ibolya, Csizmadia Lajosné Éva, Budainé Nagy Katalin és én. :)
Bevallom, eleinte vacilláltam, hogy részt vegyek-e rajta, egyrészt mert nem tudom, hogy az elkövetkező időszakban meg fogom-e tudni valósítani az elképzelésemet, másrészt pedig mert számomra olyan hatalmas nevekkel, példaképekkel, ikonokkal fogok versenyezni, hogy őszintén szólva először sokkot kaptam. :D Aztán persze nem hagyhattam ki, hiszen nagy megtiszteltetés ez nekem, és egy percig nem leszek csalódott, ha esetleg nem jutok tovább, mert már most nyertesnek érzem magam!!!! :)))) 
Kiraktam jobb oldalra a kis ikont is, rákattintva a csoport facebook oldala jön be, ahol több infót szerezhettek az eseményről.
Drukkoljatok a magyar gyöngyfűző lányoknak!!!!! :)

2012. április 11., szerda

Ajándék...

...Annának. Mivel vele egyeztettem előbb, az ő nyereménye készült el hamarabb, íme. :) A feltétele csak annyi volt, hogy valami hímzett nyaklánc legyen, egyébként minden rám volt bízva, engem pedig még mindig a gombbehúzás tart lázban, no meg az ásványok, így készült el ez a térképjáspisos nyaklánc. Viseld egészséggel Anna!
(Készült még egy kis meglepi könyvjelző is mellé, de azt nem fotóztam le.)


2012. március 27., kedd

Vintage és romantika

Régóta érdekelt már a gombbehúzás technikája, az utolsó lökést Viki barátnőm adta meg hozzá, akitől szép anyagokat is kaptam, köszönöm! :) Lesz még ilyen ékszerem az tuti, mert nagyon tetszik!
Nézzétek el légyszi, hogy sajna nem mindegyik kép sikerült jól, felhős az idő nálunk és a szél is nagyon fúj, szóval elég nehezen tudtam csak fotózni, ja és persze azt is mindig már csak a képeken veszem észre, ha valamelyik gyöngy esetleg nem úgy áll, ahogy én szeretném...





Legfőbb inspirációként pedig mindenképp Patrizia Tager gyönyörű hímzett ékszereit említeném meg. Thank you!

2012. március 21., szerda

Eredményhirdetés

Először is nagyon szeretném megköszönni mindenkinek a jelentkezést, a sok-sok kedves hozzászólást, és az ötleteket is, amik remélhetőleg meghozzák majd az ihletemet! :)
Egy észrevétel: akinek kétszer jelent meg a kommentje, azoknál az egyiket kitöröltem, hogy mindenki egyenlő esélyekkel induljon. Miután minden kommentelési gond megoldódott, lezártam a játékot és a Random.org segítségével sorsoltam. :)
Jöjjön a lényeg, a nyertes:

Anita!
Nem találtam meg az e-mail címedet az oldaladon, így kérlek írj nekem ide: orsinka@gmail.com


No és mivel ilyen szép számmal jöttetek, így gondoltam legyen még egy nyertes, ő pedig:

Szivelanna!
Még egyszer nagyon köszönöm, és gyertek legközelebb is játszani! :)

2012. március 8., csütörtök

Blogszülinapi játék 3.

Bizony, bizony, 3 évvel ezelőtt indítottam el ezt a blogot! :)
Meg szeretném köszönni Nektek a sok kedvességet, figyelmet, kommentet, minden jót, amit az elmúlt időszakban kaptam! Elképesztő számomra, hogy már 652-en olvassátok rendszeresen a blogomat, és összesen több mint 250.000-en látogattatok meg 119 országból. Hatalmas örömmel tölti ez el a szívemet, és az is, hogy olyan sok kedves embert volt szerencsém egészen közelről is megismerni ez alatt az idő alatt.
Szokás szerint a debreceni csapatnak is nagyon köszönöm az immár 2 és fél éve tartó barátságot, teljesen más lett a gyöngyfűzés élménye, mióta együtt vagyunk. :)

Sokat gondolkodtam azon, hogy mi legyen a nyeremény, mert volt már meglepi nyereményes, konkrét nyereményes és több közül választós játékom is, most úgy döntöttem (és ebbe azért a jelenlegi ihlethiányom is belejátszik), hogy a leendő nyertesre bízom, hogy mit szeretne kapni tőlem, majd Ő meghozza az ihletemet. :)
A játéknak nincs túl sok feltétele, szokás szerint hagyj itt egy kommentet, ha szeretnél játszani (ha nincs blogod, akkor e-mail címet is írj), és annak is nagyon örülnék, ha megírnád, hogy milyen típusú, színű ékszernek örülnél, vagy ha esetleg a régebbi ékszereim közül tetszene valami, akkor azt.
Hirdetni nem feltétel, de ha megteszed, annak szintén nagyon fogok örülni. :)
A játék ismét március 20-ig tart, 21-én sorsolok!
Hajrá, hajrá! :))

2012. február 29., szerda

Ismét bőrös, ismét szettesítés

A legutóbbi kedvenc hímzett nyakláncomhoz elkészült végre a karkötő is.


Inspiráció: Patrizia Tager. Thank you!

2012. február 14., kedd

Brutálvastag csokis perec

Pont az előző bejegyzésben panaszkodtam ihlethiányra, és tulajdonképpen ez így is van, mert nem sok ékszer került ki a kezem alól ebben az évben, és nincs sok kedvem fűzni, de most végre csoda történt és mégis tudtam alkotni, ráadásul olyat, amit már régóta szerettem volna. :)



Inspiráció: Patrizia Tager, Babra, Kriszta.
Thank you! Köszönönöm!
A szuper fimo cabochon-t pedig Éci készítette nekem még régebben, most megtalálta a helyét, köszi ismét!